-
Képzelet
Játszol velem, hazudsz szépet, szívembe rajzolsz sok szép képet. Arzénnal mérgezed lelkem s testem, hogy ne járhassak ébren, tétlen. Lehunyod szemem, s mint jó boszorka, bűbájt hintesz szempillámra. Csitt! Most látom, előttem áll, kit rég nem láttam már. Mást is látok, mire vágynék. Képzelt jövőm kifestőjét. Én lapozok, s te festesz, így elém tárul most egy szép pár, minden szépség, mit te hazudtál. Írta: Rittinger Győző
-
Egy kedves „Karácsony”
Buszon állva látlak, ki jössz a múlt ködéből, vágtatsz a jövő homályába, átsuhanva jelen törékeny üveghídján. Látlak téged, ismerem arcod, de mégsem nézlek, mert félek. Te lennél, vagy mégsem? Becsap szemem ám szívem sosem. Te megszólítasz, ledöntve a kétely erős sziklavárát. Az idő már csak csepp a végtelen tengerében. Szavaink átrepülnek az idő mélyítette szakadékon, mely nincs már többet, s kapkodjuk fejünk a szavak zuhatagában. Még pár lépés, még egy kérdés, de már vége. Búcsúzunk is, beomlasztva a múlt feneketlen szakadékát. Én még nézlek a másik partról s velem a remény, mit csak véletlen adhat, hogy még viszontlátlak. Írta: Rittinger Győző
-
Ember embernek farkasa
Ember, embernek farkasa, párjának ágyasa, múltjának árnyéka, önzésnek bástyája, haragnak szítója, gyűlölet tengerének tajtékos hulláma, miért vagy ilyen? Ember, embernek farkasa, múlt hazug krónikása, bántó szavak Ámora, sértések buzogányával suhintó zsoldosa, keserűség boldog árusa, királynők gyilkosa, miért vagy ilyen? Ember, embernek farkasa, lelkek kannibálja, irigység sárga hólyagja, sorsok bábjátékosa, álarcok fantomja, szívek sárba tiprója, miért vagy ilyen? Ember, embernek farkasa, háborúk katonája, szeretet vírusa, pusztítása munkása, halál előfutára, hazugnak kikiáltója, miért vagy ilyen? Mert ember az embernek farkasa. Írta: Rittinger Győző
-
Nagyapa
Élet fája, üknagyapák unokája, minden bölcselet tudója, megszületik gyermeked. Fiaiddal játszod az élet darabjának, egy-egy felvonását. Ám mit te írsz neki, ő nem játssza. Felmászik az égig érő paszulyfára. Vasból csinál fakarikát, s kimozdítja a világot a sarkából. Hirtelen te vagy a gyermek, s szülőd, ki fogja gyenge kezed. Én szememben, te vagy az árva, ki értetlenül áll az ellentétek viharában. Én se ős, se hős, se nős nem vagyok. Világom sajátom, s ha hibázom, azt se bánom, s ha bölcs vagy, ezt te sem bánod. Szeresd hát fiad, unokád, világod, s unokád múltját, a jelent. Fényesíts és add tovább múltad rozsdás lámpását, s meglásd szereteted visszatalál hozzád. Írta: Rittinger…
-
Ismét szól a Jazz
1. Fejezet Gergő egyedül sétált hazafelé a sötét, kihalt utcán. Nyár este volt, minden csendes. Az utcai lámpák fénye narancssárga fénybe öltöztette az utat. Gergő szeretett este sétálni. Ilyenkor egyedül maradhatott a gondolatival. Nem sietett, kényelmesen haladt előre és közben figyelte a gyönyörűen kivilágított kirakatokat. Csak pár embert látott még az utcán. Némelyiket meglátva gyakran elgondolkozott azon, hogy vajon mit keres az illető az utcán. Inkább egyfajta játék volt ez a számára. Meglátott valakit, például a trolin, vagy a villamoson, és eljátszott a gondolattal, hogy mi járhat az illető fejében. . Most csak egyetlen embert látott útja során. Egy középkorú férfit, aki a kutyáját sétáltatta. A kutya egy gyönyörű agár…
-
Rába hídon
Nézzétek e folyót, ti hű, zöld, koronás alattvalók, fák. A nagy építőt, ki hordja magával partját, építi szigetét. Rejti halait, kik csobbantják vizét. Becsapja horgászát, ki hibába remél. Nézi hídját, rajta biciklistát, fiatalt s nagymamát. Hallgatja a szántóföldeken dolgozó gépek moraját. Hurcolja hátán a csónakot, uszadékfát, homokot s itatja borjait. Nézzétek e szutykos, vén, ifiút, hogy tekeri magát, játszik, majd befordul a kanyarnál, és lassan tovafolyik. Írta: Rittinger Győző
-
Csak egy perc
Egy perc, és felébredek, hogy tovább álmodjam életem. Csak egy percet adj még kedvesem, hogy füledbe súgjak esztelen, és felvegyem ruhám, s kellemem, hogy járjam a világot meztelen. Egy perc, megveszem bérletem, hogy bejárjam a végtelent. Egy perc, ezt még megeszem, hogy legyen mire éheznem. Egy perc, rohanok, hogy meglóduljon a föld, mely nem forog. Csak egy perc, és ott leszek, hogy hiányozzak, ha már nem leszek. Írta: Rittinger Győző
-
Mondd, ki vagy te?
Mondd, ki vagy te; Bús, bolyogó, balga bolond? Te, ki sétálsz esti utcákon magányban, s nézed az utcák bábáit, a fákat, kik lombjaik között tartják a kandeláberek fényit? Narancs, ezüst, arany fényben pompázó kisdedek, kiket az utcák ablakai, mint megannyi óvó szempár, figyelnek. Ki vagy te, s mi célod e világgal, vagy tán a világnak van célja veled? Ne hidd! A szél se játszik a gyertyalánggal, csak elfújja könnyedén, s nevet. Nem te játszol a világgal, hanem ő játszik veled. Ne törődj a világgal, dacolj vele. Lelked lobbanjon, mint a gyertya lángja. Tégy úgy, mint ki vidám, s csapd be a szelet. Hazudj örömet magadnak, s másnak, s meglásd ők…
-
Álom
Egy álom kerget engem, Vagy én kergetem-e őt? Nem tudom. Körülöttem sok ember. Arcuk feldereng a múltból, mint kósza szellem. Rajtuk sok emlék, mint szakadt ruhafoszlány. Volt kit szerettem, s reméltem, hogy viszont szeret. De van más is. Sötét árny ki most is kísért, felszakítva ezer sebet. Az idő nem gyógyír a sebre, csak fojtás. Fojtás, mely ott pihen egy ágyúcsőben, arra várva, hogy egy álom belobbantsa a kanócot. Felrobban az emlék Ezer darabra robbantva a múlt törékeny üvegét. Mindenhol cserép, mely visszaveri mindazt, mit elfeledtem. Az álom szertefoszlik. Elnyel az est sötétje. De hiába! Az álom elszállt itt hagyva testem a sötétben. Lelkem véresen forog a múlt millió szilánkjában.…
-
Kis hűtött semmiség
Írta: Rittinger Győző Már tíz perce, hogy bámulok a hűtőszekrénybe szememmel étel után kutatva. Miért romlik meg minden ilyen gyorsan? Nahát, ezt már négy hete vettem volna? Akkor ebből sem lesz vacsora. Őt is fel kellene hívnom. Ma egészen jól elbeszélgettünk az Interneten. Csak annyit kellene tennem, hogy előveszem a telefonomat és kikeresem a számát. Persze előbb azért mégis jó lenne valamit enni. Bármit, csak valami gyors semmiséget. Már vagy este kilenc fele járhat az idő. Várjunk csak, miért nem mozdul a mutató? Ja, persze, biztosan lemerült benne az elem. Lehet már vagy tíz is. Ettől még ugyanolyan éhes vagyok, és a lábam is kezd fázni. Meg kell állapítanom, nem…