vers

Egy kedves “Karácsony”

Buszon állva látlak,
ki jössz a múlt ködéből,
vágtatsz a jövő homályába,
átsuhanva jelen törékeny üveghídján.

Látlak téged, ismerem arcod,
de mégsem nézlek, mert félek.
Te lennél, vagy mégsem?

Becsap szemem ám szívem sosem.
Te megszólítasz, ledöntve a kétely erős sziklavárát.
Az idő már csak csepp a végtelen tengerében.

Szavaink átrepülnek az idő mélyítette szakadékon,
mely nincs már többet,
s kapkodjuk fejünk a szavak zuhatagában.

Még pár lépés, még egy kérdés, de már vége.
Búcsúzunk is, beomlasztva a múlt feneketlen szakadékát.
Én még nézlek a másik partról s velem a remény,
mit csak véletlen adhat, hogy még viszontlátlak. 

Írta: Rittinger Győző

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.