vers

Álom

Egy álom kerget engem,
Vagy én kergetem-e őt?
Nem tudom.

Körülöttem sok ember.
Arcuk feldereng a múltból,
mint kósza szellem.

Rajtuk sok emlék,
mint szakadt ruhafoszlány.

Volt kit szerettem,
s reméltem,
hogy viszont szeret.

De van más is.
Sötét árny ki most is
kísért, felszakítva ezer sebet.

Az idő nem gyógyír a sebre,
csak fojtás.

Fojtás, mely ott pihen egy ágyúcsőben,
arra várva, hogy egy álom
belobbantsa a kanócot.

Felrobban az emlék
Ezer darabra robbantva
a múlt törékeny üvegét.

Mindenhol cserép,
mely visszaveri mindazt,
mit elfeledtem.

Az álom szertefoszlik.
Elnyel az est sötétje.

De hiába!
Az álom elszállt itt hagyva testem
a sötétben.

Lelkem véresen forog
a múlt millió szilánkjában.
Agyam ébred a kábult révületből.

Mint mozigép vetíti a képet szemeimre.
Én drukkolok magamnak,
de hiába.

Nincs forgatókönyv, se főhős,
ki mindent hátrahagyva,
győz a végén.

Csak én ülök a vetítőben,
magamat nézve,
de a filmnek nincsen vége.

A tudat zakatol.
Agyam dobálja testem az ágyban,
s szomjazza a reggelt, mely eloltja e lángot.

A lángot,
melyet az álom gyújtott.

Tűnj el te álom!
Vidd magaddal az összes múltbéli szellemet!

A gonosz rémpofákat,
kik csúfoltak, piszkáltak, hecceltek,
megkeserítve diákéveim!

De a hamis tündéreket se hagyd itt,
kik fájdítják szívem!

A csalfa, bukott angyalok sokaságát,
Kiknek arcát még néha látom reggel,
a munkába menve.

Tüntesd el e hitvány nimfákat,
kik az est sötétjéből feltűnve
keserű reményt csöpögtetnek lelkem poharába!

Hagyj magamra te álom,
had ússzam át békében az éjszaka ében tengerét,
hogy elérjem a reggel sugárzó partjait!

Írta: Rittinger Győző

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük