• vers

    Egy kedves “Karácsony”

    Buszon állva látlak, ki jössz a múlt ködéből, vágtatsz a jövő homályába, átsuhanva jelen törékeny üveghídján. Látlak téged, ismerem arcod, de mégsem nézlek, mert félek. Te lennél, vagy mégsem? Becsap szemem ám szívem sosem. Te megszólítasz, ledöntve a kétely erős sziklavárát. Az idő már csak csepp a végtelen tengerében. Szavaink átrepülnek az idő mélyítette szakadékon, mely nincs már többet, s kapkodjuk fejünk a szavak zuhatagában. Még pár lépés, még egy kérdés, de már vége. Búcsúzunk is, beomlasztva a múlt feneketlen szakadékát. Én még nézlek a másik partról s velem a remény, mit csak véletlen adhat, hogy még viszontlátlak. Írta: Rittinger Győző