vers

Háború

Háború!
Mit tesz-e szó,
mondattá formálódott harag,
elfojtott gyűlölet, emberi szükséglet?
Szeretnénk feledni, mi emberek,
mint drogos tűt, de nem lehet.
Hiába, a szabadság keze ott szorongatja markában.
Szabadság földje, béke őre,
álszentek hazája.
Népe eme eszme záloga,
vagy inkább rabszolgája,
kik elfeledték e szavak igazát?
Nézed mi történik, de nem érted okát,
csak mások igazát.
Kezedben a fegyver,
szívedben ott a;
"Nem kell!".
ám eszed más súg, vagy csak bólint,
ujjad rajtatartva a fegyver ravaszán.
Ősi átok, mitől nem szabadulhatsz;
Öld, ki más, még akkor is, ha nem bánt!
Mit hát észérv, szó hatalma,
ha elnyomja a fegyverek zaja?
Nincs más utunk nekem, s neked,
ki szobádban ülsz nyugodtan,
ábrándjaid világában,
beton biztos kártyavárad omladozó szobájában.
Nem látsz semmit, nem tudsz semmit,
hallgatod a tündérmesét,
az igazról,
ki mindenkit megvéd,
miközben éled életed,
melyben az nyer, ki erősebb.
Miért is lenne fent ez másképp?
Miért is hinnéd, hogy másnak más jár?
Élvezd hát a pillanat hitvány csodáját.
Hirdesd, hogy a szabadságnál nincs is nagyobb,
és tipord sárba mindazt, ki nem így látja,
nehogy az eszmét rántsa sárba.
Szabadság elve, üres eszme,
melynek kezében láncra verve ott lihegsz te.
Te, a Háború kutyája,
ölsz, ha ölhetsz,
s ha kedved tartja,
felszabadítva pusztítasz népet.
Szórsz sok bombát,
elkaparsz a földbe jó pár aknát.
Fegyverrel teremtesz rendet,
csirizzel enyvezel össze pár népet..
Ne bánd soha, ölj még ölhetsz,
míg nem jön más is,
ki téged öl meg!

Írta: Rittinger Győző

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük