• vers

    Élni és remélni

    Élni és remélni, ez az, mi fáj. Ismerni az ismeretlent, felfogni a mérhetetlent. Kimondani pár szót: "Szeretlek, gyűlöllek". Lassan elégni csendesen, gondjaimon rágódva szüntelen. Írta: Rittinger Győző

  • vers

    Ismeretlenül is hiányzol

    Keresem szemed nem létező pillantását, alakod körvonalát úgy, mint ahogy előttem sosem álltál. Hiányzik mosolyod, mit nekem sosem mutattál, mikor szikrázó szemeddel rám pillantottál. Hiányzik szemed tükre, melyben lelkem sosem tükröződött, hajad érintése, mely sohasem zúdult rám ágyamban fekve. Hiányzik szavad, csilingelő hangod, mi sosem töltötte be a szobát. Ám mi legjobban hiányzik, az lényed és egészed, mely sohasem gondolt egy végtelennek tűnő pillanatig rám. Írta: Rittinger Győző

  • vers

    Háború

    Háború! Mit tesz-e szó, mondattá formálódott harag, elfojtott gyűlölet, emberi szükséglet? Szeretnénk feledni, mi emberek, mint drogos tűt, de nem lehet. Hiába, a szabadság keze ott szorongatja markában. Szabadság földje, béke őre, álszentek hazája. Népe eme eszme záloga, vagy inkább rabszolgája, kik elfeledték e szavak igazát? Nézed mi történik, de nem érted okát, csak mások igazát. Kezedben a fegyver, szívedben ott a; "Nem kell!". ám eszed más súg, vagy csak bólint, ujjad rajtatartva a fegyver ravaszán. Ősi átok, mitől nem szabadulhatsz; Öld, ki más, még akkor is, ha nem bánt! Mit hát észérv, szó hatalma, ha elnyomja a fegyverek zaja? Nincs más utunk nekem, s neked, ki szobádban ülsz nyugodtan,…

  • vers

    Hiszek egy…

    Hiszek egy Istenben, de hiszek mindenben mi nincsen. Hiszek egy imában. Hiszek a szó hatalmában. Hiszek egy lányban, ki szeret, mint él, csodásan, de hiszek az örök magányban. Hiszek a lélek szent hatalmában, de hiszek az lélek elsorvadásában. Hiszek egy asszonyban, ki szeret s ki félt jóban, rosszban, de hiszek az egyén rabságában. Hiszek az ember nagyságában, a jó és szép győztes diadalában, de hiszek egy szörnyű, gonosz világban, egy mindent elsöprő pusztulásban. Hiszek mindenkinek, ki az mondja: hiába. Írta: Rittinger Győző

  • vers

    Ne válaszolj!

    Kérdés, kérdést követ, s te a választ várnád, amely nincsen. Én csak kérdezek, de választ nem lelek. Nem kell válasz, hisz ez a világ is csak lázad. Miért is kéne a sok üres válasz? Mit ad az azért, ha izgalmasabb a sok miért? Kérdéseknek végtelenje, válaszoknak lassú mérge. Ne válaszolj, nem mondj semmit, ne ismerd az ismeretlent. Ne várd a Messiást, ki téged ámít, légy te az, ki mást lázít. Te azt mondod Isten, én azt mondom, nincsen. Ha válaszod a család, én vállam vonom; Miért, ott ki vár? Szerelem? Csak vágyaimat tereled. Pénzel felelsz. Kit vegyek meg, mire költsek? Vegyek álmot, vákuum pakkost, smart kártyámra gyűjtve pontot? Jó életet,…

  • vers

    Munka után

    Ülsz a kádban, magas habok, mint nagy hegyek, pattognak szét, mint a vágyak, hol itt, hol ott, az érthetetlen világában. Az élet sűrű szövevénye, sűrű rejtek, menedékhely. Félsz, míg félhetsz, hallasz, mit hallhatsz, élsz, míg élhetsz, s halsz, mint halhatsz. Tudat messze, erre lépked, arra repked, de hiába. Te csak ülsz a kádban, tudatodnak rabláncában. Erre mennél, arra lépnél. Tudat vágyik, test csak ázik. Tudat tompa, messze elszállt a távolba. Üres szoba, üres kádja, szép új világ, gonosz átka. Ki a házból a világból, el messzire a sok bosszúságtól. Írta: Rittinger Győző

  • vers

    Képzelet

    Játszol velem, hazudsz szépet, szívembe rajzolsz sok szép képet. Arzénnal mérgezed lelkem s testem, hogy ne járhassak ébren, tétlen. Lehunyod szemem, s mint jó boszorka, bűbájt hintesz szempillámra. Csitt! Most látom, előttem áll, kit rég nem láttam már. Mást is látok, mire vágynék. Képzelt jövőm kifestőjét. Én lapozok, s te festesz, így elém tárul most egy szép pár, minden szépség, mit te hazudtál. Írta: Rittinger Győző

  • vers

    Egy kedves “Karácsony”

    Buszon állva látlak, ki jössz a múlt ködéből, vágtatsz a jövő homályába, átsuhanva jelen törékeny üveghídján. Látlak téged, ismerem arcod, de mégsem nézlek, mert félek. Te lennél, vagy mégsem? Becsap szemem ám szívem sosem. Te megszólítasz, ledöntve a kétely erős sziklavárát. Az idő már csak csepp a végtelen tengerében. Szavaink átrepülnek az idő mélyítette szakadékon, mely nincs már többet, s kapkodjuk fejünk a szavak zuhatagában. Még pár lépés, még egy kérdés, de már vége. Búcsúzunk is, beomlasztva a múlt feneketlen szakadékát. Én még nézlek a másik partról s velem a remény, mit csak véletlen adhat, hogy még viszontlátlak. Írta: Rittinger Győző

  • vers

    Ember embernek farkasa

    Ember, embernek farkasa, párjának ágyasa, múltjának árnyéka, önzésnek bástyája, haragnak szítója, gyűlölet tengerének tajtékos hulláma, miért vagy ilyen? Ember, embernek farkasa, múlt hazug krónikása, bántó szavak Ámora, sértések buzogányával suhintó zsoldosa, keserűség boldog árusa, királynők gyilkosa, miért vagy ilyen? Ember, embernek farkasa, lelkek kannibálja, irigység sárga hólyagja, sorsok bábjátékosa, álarcok fantomja, szívek sárba tiprója, miért vagy ilyen? Ember, embernek farkasa, háborúk katonája, szeretet vírusa, pusztítása munkása, halál előfutára, hazugnak kikiáltója, miért vagy ilyen? Mert ember az embernek farkasa. Írta: Rittinger Győző

  • vers

    Nagyapa

    Élet fája, üknagyapák unokája, minden bölcselet tudója, megszületik gyermeked. Fiaiddal játszod az élet darabjának, egy-egy felvonását. Ám mit te írsz neki, ő nem játssza. Felmászik az égig érő paszulyfára. Vasból csinál fakarikát, s kimozdítja a világot a sarkából. Hirtelen te vagy a gyermek, s szülőd, ki fogja gyenge kezed. Én szememben, te vagy az árva, ki értetlenül áll az ellentétek viharában. Én se ős, se hős, se nős nem vagyok. Világom sajátom, s ha hibázom, azt se bánom, s ha bölcs vagy, ezt te sem bánod. Szeresd hát fiad, unokád, világod, s unokád múltját, a jelent. Fényesíts és add tovább múltad rozsdás lámpását, s meglásd szereteted visszatalál hozzád. Írta: Rittinger…