-
A kisautó
Írta: Rittinger Győző Ködös, szürke, téli délután haladt az autópályán. Szombat volt. Éppen szüleitől tartott hazafelé. Mint általában minden szombaton, most is ebédelni volt náluk. Már nem élt velük. Évekkel korábban elköltözött otthonról, mert azt gondolta mindenképpen saját lábára kell állnia az életben.Ez az élet rendje - gondolta magában. Önállóvá válni. Volt állása, amiből kényelmesen megélt. Volt lakása, amit ugyan magától nem tudott volna megvásárolni, de szülei segítettek neki. Fájó szívvel engedték el, amit érzett ugyan, de nem foglalkozott vele. Tudatos énje kikapcsolt minden érzést, ami visszatartotta volna.Jó ez így - nyugtatta meg magát minden alkalommal, amikor kétsége támadt.Mielőtt hazaindult, a benzinkút felé vette az irányt. Az üzemanyagszint mérője ugyan…
-
Mindjárt ott vagyok
Reggel indulok,gyorsan megyek, rohanok, mindjárt ott vagyok. Lélekpusztaságban gázolok,üres tekintetek között cikázok, csak egy perc, és ott vagyok.Fülemben ott hallom cipőm koppanását,miközben lelketlen testek között lavírozok, néhány pillanat most már csupán, és ott vagyok.Szívem szívja vérem, pumpálja erőlködve, lüktetőn,miközben izzadok előre a kínos pillanatoktól, mikbe aznap kerülni fogok, most már csak egy szemvillanás, és mindenképpen ott vagyok.Belépek az ajtón, mi lengőn nyílik a semmibe, átlátszón,vezet engem a végzet felé, mi tátong felém némán, a csendes őrületbe… Emberek, mondja már meg nekem valaki, hogy hová rohanok! Rittinger Győző
-
Sorba fűzött millió
Sorba fűzött millió, apró parány,milliónyi, felfűzött gyöngy, egymás után.Rendezett sorokban szórják mindenfelé az élet,éltető sugarát.Egy vagy te, köztük, benn ebben a gyönyörű,szikrázó sorban,ki kihullani akarsz onnan néha,egykedvűen, unottan.Pehelykönnyen száguldasz lefelé nyomban,ahogy e lánc szétrobban,szertehullik sok-sok darabban.Könnyű üveg tested súlyosan,hatalmasat koppan,megsebzett szíved érckalapácsként üt egy utolsót,majd többé meg sem moccan.Nem marad senki, ki értené,hogy miképpen maradgatott eddig ennyi pompázatos szépség,sorba fűzve, egymás után, ily csodásan, meg ismételhetetlenül,dacolva az idővel, mozdulatlan. Rittinger Győző
-
Csak egy, mi nem lehet enyém…
Csak egy, mi nem lehet enyém,egy ölelés, egy melengető szó a kedvesemtől,egy üres szobában, ahol egyedül bámulok ki az ablakon, s nézem a hóesést. Csak egy, mi nem lehet enyém,a nagyság a kisemberek birodalmában, mi tudást adhatna,hogy kifordíthassam a világot sarkaiból, könnyedén. Csak egy, mi nem lehet enyém,az értelem, mely segít megérteni a világ értelmetlen,véres lepelbe csavart értelmét. Csak egy, mi nem lehet enyém,a hang dalban, mit ha meghallok,szívem mézzé édesíti lelkem összes keserűségét. Csak egy, mi nem lehet enyém,a csók a szerelemben, mit egymásnak adhat két test, s egy lélek,miközben gondolatban hajóznak bátor akhájok végtelen tengerén. Csak egy, mi nem lehet enyém,a hősies halál egy haldokló világban, ahol a…
-
Az Acélbika és a Torreádor
-
A Nő
A Nő, ki szemével csábít,de pillantásával öl, ha szeretni már nem bír.Ő az, ki rád szól,vagy épp féltőn ápol.Lényével áthatja szíved,hogy eszed kihagyjon,majd pajkosan kacag, s kinevet.Furcsa csoda, ezernyi tünde földi képmása.Láthatsz sokfélét, aranyló szőkét,hollófekete, csavaroseszű Pallasz Athénét.Néha oktat, néha szédít,alkalmanként egyszerűen csak megörjít.Nővel álmodok, nővel nőzök,bár egy nővel szemben néha csak ő-zök.Ilyenkor elakad a lélegzet,s minden, mi bennem abban a pillanatban létezhet. Rittinger Győző
-
Egy elcsent pillantás
Ellopott mosoly,elcsent pillantás az,mit én kaptam tőled. Egy röpke pillanat,mely rég elmúlt már,mellyel öntudatlanul megajándékoztál. Kire gondoltál valójában,gondolataid mely zugában jártál,mikor arcodra kiült e mosoly,és szemeddel csillogón rám pillantottál,nem számít már. Enyém ez, elloptam örökre,hogy szívembe zárjam mosolyod és pillantásod,melyet szíveddel szívemnek adtál. Rittinger Győző
-
Egy felvonás a buszon
Utazva a buszon körülnézek,és eltűnődve nézem a színjátékot.Bolond darab ez,furcsa komédia,benne megannyi ripacs és furcsa figura.Itt az egyik,kezében telefonja,mit bámul s nyomogatja.Mellette fiatal pár,két egymáson csüngő,izzó szempár.Nem tudják miért,nem tudják mit ér az óra,a perc, csak egymást nézik szüntelen.Csók csattan egymás után,furcsa játék ez csupán?Hallom a monoton, csattanó cuppanást,idegesít most már ez a kiszámítható lángra lobbanás.Hol vagyok én,mondja már meg valaki gyorsan,vagy húzza le a darab végét jelző függönyt,de nyomban!Nem tetszik ez,mit látok.Vagy csak bennem van a hiba?Elsüvített mellettem az élet száguldó gyorsvonata,és én csak álltam a peronon, némán és ostobán,mint egy elmosódott kép a szerelvény egyik ablakán? Rittinger Győző
-
Élni és remélni
Élni és remélni, ez az, mi fáj. Ismerni az ismeretlent, felfogni a mérhetetlent. Kimondani pár szót: "Szeretlek, gyűlöllek". Lassan elégni csendesen, gondjaimon rágódva szüntelen. Írta: Rittinger Győző
-
Ismeretlenül is hiányzol
Keresem szemed nem létező pillantását, alakod körvonalát úgy, mint ahogy előttem sosem álltál. Hiányzik mosolyod, mit nekem sosem mutattál, mikor szikrázó szemeddel rám pillantottál. Hiányzik szemed tükre, melyben lelkem sosem tükröződött, hajad érintése, mely sohasem zúdult rám ágyamban fekve. Hiányzik szavad, csilingelő hangod, mi sosem töltötte be a szobát. Ám mi legjobban hiányzik, az lényed és egészed, mely sohasem gondolt egy végtelennek tűnő pillanatig rám. Írta: Rittinger Győző