Ülsz a kádban, magas habok, mint nagy hegyek, pattognak szét, mint a vágyak, hol itt, hol ott, az érthetetlen világában. Az élet sűrű szövevénye, sűrű rejtek, menedékhely. Félsz, míg félhetsz, hallasz, mit hallhatsz, élsz, míg élhetsz, s halsz, mint halhatsz. Tudat messze, erre lépked, arra repked, de hiába. Te csak ülsz a kádban, tudatodnak rabláncában. Erre mennél, arra lépnél. Tudat vágyik, test csak ázik. Tudat tompa, messze elszállt a távolba. Üres szoba, üres kádja, szép új világ, gonosz átka. Ki a házból a világból, el messzire a sok bosszúságtól. Írta: Rittinger Győző